A nyelvtanulás: motiváció és nehézségek
A nyelvtanulás mindenképpen egy izgalmas és sokszínű folyamat, de van pár tényező, amelyet figyelembe kell vennünk, ha bele szeretnénk kezdeni vagy jobban elmélyednénk benne. A nyelvtanulás olyan, mint egy utazás, hisz az utóbbi mögött is különböző motivációk állnak. Vannak, akik azért szeretnek utazni, mert így közelebbről ismernek meg más kultúrákat, míg másokat például csupán a napsütés és a tengerpart vonz. Az utazásnál is fontos a megfelelő előkészület, mert egy rosszul megválasztott szállás vagy egy nehézkes út rányomhatja a bélyeget az utazásra, sőt, a későbbiekben meg is határozhatja a viszonyulásunkat hozzá. Ez nincs máshogy a nyelvtanulás esetében sem. A következő bekezdésekben a motivációkról és a nehézségekről lesz szó, amelyek nagyban meghatározzák a nyelvtanulás élményét.
Miért is kezdünk el nyelvet tanulni?
Erre a kérdésre a válasz sokféle lehet, mindegyik mögött valamilyen motiváció és cél áll. Általánosságban a motivációkat két csoportra szokták osztani, amelyekre belső és külső, vagy integratív és instrumentális motivációként szoktak hivatkozni.
Mit is jelent a belső és az integratív motiváció?
Sokunknak ismerős lehet az az érzés, hogy azért kezdtünk bele egy adott nyelv tanulásába, mert egy olyan zenei bandával vagy zeneszámmal találkoztunk, amellyel azonosulni tudtunk, de ez ugyanúgy igaz lehet videójátékokra, filmekre is. Ebben az esetben inkább az adott nyelvvel, annak beszélőivel és magával a kultúrával szimpatizálunk jobban. Ez a szimpátia kíváncsiságot ébreszt, ami tanulásra sarkall bennünket. Ezt a csoportot az anyanyelvi beszélőkkel kapcsolatos attitűd és a kulturális érdeklődés határozza meg. Az utóbbihoz kapcsolódnak a különböző országok, kultúrák termékei (magazinok, televíziós programok, popzene) felé irányuló hozzáállás.
Mit jelent a külső és az instrumentális motiváció?
Ebben az esetben a nyelvtanulás iránti indíttatás külső helyről érkezik. Ahogy egy korábbi cikkben is megfogalmaztuk, mára már nem kérdés, hogy szükséges-e a nyelvtanulás, hisz elhelyezkedésnél legalább egy idegen nyelv ismerete már alapkövetelmény. Sok esetben jelenthet motivációt egy jobb és magasabban fizető állás, magasabb életszínvonalú országba költözés, tehát a tanulás mögött egy jövőbeli előny megszerzése áll. Ezt a csoportot az anyanyelvi közösség vitalitása határozza meg, azaz hogy az adott országot mennyire látják gazdagnak és fontosnak.
A belső a jó, míg a külső a rossz motiváció?
A külső motivációt gyakran szokták azzal illetni, hogy rossz, és nem ez a megfelelő hozzáállás, hisz az ember ebben az esetben muszájból tanul, ami nyögvenyelős is lesz. A nyelvtanulás mögött sok cél lehet, így nem lehet kijelenteni, hogy ez a csoport tényleg rossz lenne, viszont tény, hogy maga a tanulás folyamata nehezebb lehet. Mindenkivel előfordul, hogy az egyik napon még nagyon motivált, aztán a következő nap már kevésbé, de ez természetes, hisz a motivációs görbe változékony. A különbség ott van, hogy külső motiváció esetén könnyebben lehetünk demotiváltak, hiszen ott a célunk egy jövőbeli előny megszerzése, míg a belső motivációnál egy jelenlegi érdeklődésünk kielégítése.
Milyen nehézségei vannak a nyelvtanulásnak?
Az első nehézség rögtön a motiváció megfogalmazása után következik be, amikor elkezdjük a tanulást. Általános hiba szokott lenni, hogy túl magas elvárásokat fektetünk magunk elé, és nagyon kevés időt adunk magunknak arra, hogy megugorjuk őket. Ilyenkor a sikertelenség érzése miatt demotiválttá válhatunk, de helyette inkább legyünk türelmesebbek magunkkal szemben!
A második nehézség a tanulás ütemezésekor szokott előfordulni a következő kérdések formájában: Ma szavakat tanuljak, vagy rövidebb kifejezéseket? Inkább olvassak az adott nyelven, vagy párbeszédeket hallgassak? Mivel kezdjem? Minden kezdet nehéz, és türelmesnek kell lenni, azonban a nyelvtanulás egy komplexebb folyamat, amelynek élményét a hozzáértő szakmai segítség meglehetősen emelni tudja.
A harmadik egy igazán ellentmondásos nehézség lesz: amikor valójában egyre többet tudunk, úgy érezzük, hogy egyre kevesebbet. Ez egy természetes folyamat, mert az idő előrehaladtával egyre nagyobb betekintést nyerünk abba, hogy mennyi mindent nem tudunk még. Ez összekapcsolódik az első nehézséggel, hiszen ekkor szembesülünk azzal, hogy mekkora az elvárásunk magunkkal szemben.
A negyedik nehézség a miliő, a nyelvi önbizalom és a tudás hasznosítása a gyakorlatban háromszögében van. A miliő egy tényező, amely magába foglalja a barátaink és szüleink, családtagjaink viszonyát a nyelvtanuláshoz. Ez mindenféleképpen hatással van a mi viszonyulásunkra is. A nyelvi önbizalmat a tanult nyelvet beszélőkkel folytatott társalgások mennyisége és minősége határozza meg. Természetesen azok, akik rendszeresebben társalognak egy tanult nyelven, magasabb nyelvi önbizalommal rendelkeznek, amitöbb sikerélményt és erősebb motivációt eredményez.
Akkor fontosabb az út, mint a cél?
Természetesen fontos a cél is, de a nyelvtanulás esetében az odavezető út legalább annyira meghatározó. Számos motivációnk lehet, azonban részben a tanulás élménye határozza meg, hogy mennyire könnyen vesszük az akadályokat. A nyelvtanár és a nyelvkönyvek segítsége leveheti rólunk a nehézségek egy jókora részét.
Ha belevágnál, vagy magasabb szinten folytatnád nyelvtanulásodat, legyen szó angol, német, francia, orosz, olasz, spanyol nyelvről, könyveink között mindenki megtalálhatja a szintjének megfelelőt!
Ha belekezdenél a francia nyelv rejtelmeinek feltárásába, az „Allons-y PLUS 1” francia nyelvkönyv remek választást jelent! Az Allons-y PLUS kurzuskönyvcsalád első része a teljesen kezdő nyelvtanulóknak (A1) készült: a kurzuskönyv és a munkafüzet szerves egységet alkotnak, ezért javasoljuk együttes használatukat. A kurzuskönyv a szókincs, az olvasáskészség, a beszédértés és a beszédkészség fejlesztésére fordít kiemelt figyelmet, a munkafüzet nagyszámú és változatos feladatai elsősorban a leckéhez kötődő nyelvtani ismeretek elmélyítését és gyakorlását, valamint az íráskészség fejlesztését segíti.