A kosár üres

5 extra tipp, hogy az újévi fogadalom valóra váljon

Egy újdonsült év kezdetekor sokunkban megfogalmazódnak tervek, célok, fogadalmak, amik legtöbbször egy hónap múlva a semmibe vesznek. A kivétel erősíti a szabályt, de elhoztunk most 5 olyan tippet, ami segíthet abban, hogy a célokból tényleges siker legyen!

 

1. Ésszerű célok megfogalmazása

Fontos a saját korlátaid ismerete ahhoz, hogy elkerüld az olyan célok megfogalmazását, ami elérhetetlen egy adott időszakon belül és kudarcélményhez vezethet. Az adott időszakot azért emeljük ki, mert szinte nincs olyan cél, ami ne lenne megvalósítható egy idő után, kellő erőráfordítással. Viszont, ha bekorlátozzuk a cél teljesülési idejét (mondjuk egy évre), akkor szemünk előtt kell tartanunk az alábbi kérdést: „Minden feltétel és lehetőség adott ahhoz, hogy ezt végre is tudjam hajtani, ne csak egy vágyálom legyen belőle?” Ha erre túlnyomórészt „igen” a válaszod, akkor ebből már lehet egy reális újévi fogadalom. Például, ha megfogadtad, hogy ebben az évben le fogod tenni a felsőfokú angol nyelvvizsgát, vagy  felfejleszted a tudásod erre a szintre, gondold át, hogy lesz-e rá szabad kapacitásod fizikailag és lelkileg is. A kitartó elszántság a legfontosabb bármit is tervezel, amihez a legjobb motiváció, ha végiggondolod, milyen pozitív eredményei lesznek a fogadalmad teljesülésének. Viszont, ha azt az újévi fogadalmat találtad ki magadnak, hogy ebben az évben megtanulsz németül, spanyolul és franciául, akkor érdemes egy akciótervet, stratégiát kitalálni, ami segít a lépések megtételében. Ha ez nem tűnik egyelőre járható útnak, akkor érdemes lefaragni belőle, és kevesebbre koncentrálni. A „kevesebb néha több” itt is jól érvényesülhet. 

2. Ne gondolj rá muszájként

Az embernek van egy olyan tulajdonsága, hogy ha valamit muszájból kell tennünk, abban előbb utóbb nem marad sok lelkesedés. Ezért, ha elhatároztál az újév beköszöntével egy jól körülírható, elérhető célt magadnak, ne úgy gondolj rá, hogy „Ha törik, ha szakad, mindenképp véghez fogom vinni, bármi áron!”, hiszen úgy megnő az esélye, hogy a folyamattal együtt járó szenvedély és öröm kihuny. Ehelyett inkább próbáld úgy megközelíteni a célod, mint egyfajta lehetőség, egy út, amely –készülj fel rá lelkileg- lehet, hogy néha rögös lesz. A nehézségek esetén sokan abba is hagyják a tanulást, sportolást, diétázást, vagy bármilyen fogadalmat. De ha úgy gondolsz rá, mint egy próbatételre, máris más minőségbe kerül az esetleges nehéz időszak, más szemmel tudjuk szemlélni. Ha úgy tetszik, a próbatétel bebizonyítja magadnak is, hogy mennyire gondoltad komolyan, mennyi erő lakozik benned.

3. Fogadd el azt is, ha „hibázol”

Az előbbi pontban említettük az akadályokat, amelyek nem röstellnek néha elénk gurulni, mialatt véghez szeretnénk vinni a célunkat. Létezik olyan eset, amikor minden flottul megy és hibátlanul sikerül a megvalósítás. Ám mi van, ha nem? Ne essünk kétségbe, ez a gyakori eset. :) Fogadjuk el magunkat, úgy, ahogy vagyunk. Az erősségeinket, a gyengeségeinket, hibáinkat. Ez a maximalizmus ellen szól egy picit, de mivel emberek vagyunk, hibázunk is néha. Vegyünk egy példát: Megfogadtad, hogy minden hétköznap este 5 percet szánsz a szókincsed bővítésére. Az egyik nap úgy érzed, nincs hozzá affinitásod. A harmadik nap nincs rá időd. Az ötödik nap kutyát kell sétáltatni abban az időpontban. És ezzel nincs is semmi baj! A címben idézőjelbe tettük a hibázás szót, mivel ne tekintsünk rá úgy. Még véletlenül se érezzük magunkat rosszul, ha kimarad néha egy-egy nap. Maximum a rá következő napon bepótoljuk, amikor lesz időnk rá. 

4. Gondolj az előnyökre

Ahhoz, hogy egy újévi fogadalom kitartóan erős legyen bennünk, és maradjon belőle valami akár január végére is, jó, ha kilistázzuk az előnyeit, amik származni fognak belőle. Egy-egy gyengébb pillanatban kapjuk elő ezt a listát, és koncentráljunk csak erre. Például: Megfogadtad, hogy többet fogsz tanulni, ám egyhamar alábbhagy a lelkesedésed. Nézd meg, miért kellett ezt a fogadalmat megtenned, hisz nem hiába született meg az elhatározás. Milyen hátrány származott abból, hogy nem tanultál előző évben eleget? Mit szeretnél vele elérni, milyen előnyökhöz fog juttatni téged a jövőben? Segíteni fog az önbecsülésed növelésében is? Ha mindezekre meg is van a válaszod, lebegjen ez a szemed előtt. A jövőt ma írod.

5. Vezess fogadalomnaplót

Hogy ténylegesen átlátható legyen, hogy hol tartasz az újévi fogadalmad betartásában, jó, ha látod leírva is. Ez a napló legfőbb előnye. Tudni fogod, hogy ma hol tartasz, és azt is, hogy akár egy hónap múlva hol fogsz tartani, ha létrehozod a saját ütemterved. Ehhez nem kell más, mint egy üres határidőnapló és egy ceruza. Írd le, hogy ma mit tettél a fogadalmad betartásáért, és holnap mit fogsz. Például: írd fel, hogy ma hány új szót tanultál meg, holnap mennyit fogsz, és nézd meg, hogy egy hónap múlva hány új szóval fogsz gazdagodni. Az előrevetített eredmény lelkesítő. A napló pedig láthatóvá teszi, hogy éppen milyen szinten állsz. 

Reméljük, hogy a tippjeink közül találtál olyat, ami segíthet a fogadalom sikeres véghezvitelében!

Ha a célod egy új nyelv megtanulása volt, ajánljuk, hogy nézd meg nyelvkönyveinket, amelyek az első lépést jelenthetik az utad során!

A lexika.hu webáruházának felületén süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el az erre vonatkozó szabályzatunkat.